Ha én lennék a nő, aki...

Ha én lennék a nő, aki…
boldogan villantja rád a szemét, aki nevet a vicceiden, aki a nyakad köré fonja a karját, aki borzolja a hajadat, aki Téged ölelve kacagja tele a világot, aki 10 centivel lebeg a föld fölött az ölelésedben, aki játékosan tervezget veled, akivel eljátszhatod, milyen lenne majd együtt…. komoly ígéretek, komoly szándékok nélkül, csak a boldog, szárnyaló pillanatokért, elköteleződés nélkül….
…néha azért megállnék…

Egy másodpercre megállítanám az időt. A pillanatnyi néma csendben füledbe súgnám a kérdést, majd a szemedbe nézve, lélegzetvisszafojtva várnám a választ, talán még a szívem sem dobbanna addig, amíg nem mondod, igen vagy nem…
Csak egy pillanatra. Ígérem utána játszom tovább felhőtlenül, boldogan ezt a szerelem nevű játékot…
De tudnom kell…

Ha én lennék a nő, aki…
…a tökéletesség látszata mögött, érzi, féli, remegi a változást, aki érzi, hogy a biztonságot jelentő férfi, társ, apa, távolodik, aki tudja, a tüzet együtt hagyták kihűlni, akarnám-e tudni az igazságot?
Akarnám-e ellenőrizni, követni, számon kérni, rajtakapni? Akarnám-e, merném-e kockáztatni a család egységét? Akarnám-e bizton tudni azt, amit érzek? Akarnám-e a szemébe mondani? Akarnám-e elküldeni? Akarnám-e zsarolással visszatartani azt, aki nem is készült menni, csak én küldeném el bűnéért, amit ellenem vétett, miközben engem védett?
Akarnám-e rákiáltani, hogy hazudott, számon kérni, miért tette? Ultimátumot adni és esetleg valóban elveszíteni?
Akarnék-e tombolni? Ordítani? Toporzékolni? Bosszút állni?
Vagy inkább félve, gyáván elfogadni a látszi tökéletességet? Az otthont, a jólétet, a biztonságot, a törődést, a jelenlétet, a családot, a szülőtársat?
Ha én lennék a nő, aki…